|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
A HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet Népzene- és Néptánckutató Osztály és Archívum munkatársai Bartók Béla halála napja alkalmából évről évre összegyűlnek a Magyar Tudományos Akadémia alelnöki irodájában, amely helyiség 1934 és 1970 között az akadémiai népzenekutatás színtere volt. Idén egyúttal az MTA Népzenekutató Csoport 70 évvel ezelőtti megalapítása is alkalmat adott a megemlékezésre.
A Magyar Tudós Társaság már 1832-ben megfogalmazta arra vonatkozó szándékát, hogy összegyűjtse és közzétegye a magyar népdalokat. A felhívására beérkezett anyag alapján a következő évben már a kiadásról határozott, mely feladatot a Kisfaludy-Társaságnak adta át. Bár a dallamok publikálása nem valósult meg a tervezett formában, a fennmaradt népdalgyűjteményeket – köztük Tompa Mihályét és Arany Jánosét – a 19. századi magyar kultúra értékes dokumentumai között tartjuk számon. A század folyamán az Akadémia több tagja, mások mellett Mátray Gábor, Bartalus István és Ponori Thewrewk Emil munkássága mozdította elő a népzenekutatást.
A modern magyar népzenetudományt megteremtő Bartók Béla és Kodály Zoltán néhány év terepmunka után, 1913-ban fordult a Magyar Népköltési Gyűjteményt kiadó Kisfaludy-Társasághoz saját mintegy 3000 népdalnyi gyűjtésük, illetve az akkor rendelkezésre álló további kb. 2-3000 hitelesnek tekinthető magyar népdal tudományos kiadásának tervével. A pozitív bírálat ellenére a magyar „Corpus Musicae Popularis” hivatalos munkálataira csak két évtizeddel később nyílt lehetőség, nem függetlenül a trianoni döntés következtében a hazai közéletnek a magyar kultúra iránti megújult érdeklődésétől. A két világháború között a későbbi Néprajzi Múzeumban Lajtha László vezetésével folyt a gyűjtés és kutatás, Kodály és Bartók egyéb tevékenységei mellett végezte e munkát. 1934-ben kezdhette meg Bartók az Akadémián a népdal-összkiadás szerkesztését, amit Amerikába távozása után Kodály folytatott a munkatársaival.
A korábban bizonytalan helyzetű műhely nem csupán stabil intézményi kereteket kapott, mikor 1953. augusztus 1-én megalakult az MTA Népzenekutató Csoportja. Az alapító okiratban meghatározott tevékenységi köre messze túlmutatott azokon a feladatokon, amelyek az 1951-ben megindult A Magyar Népzene Tára című tudományos népdalkiadvány-sorozathoz közvetlenül tartoztak. Magában foglalta általában véve a magyar népzenegyűjtés megszervezését, a korszerű archiválást, a népi dallamok rendszerezését, zenetörténeti és népzenei összefüggéseinek vizsgálatát, más népek zenéjével való összehasonlítását, társadalmi szerepének elemzését, a külföldi intézményekkel való csereviszony kialakítását, kiadványok publikálását, továbbá a népzenekutatás eredményeinek széles körben való megismertetését. A kibővült feladatkört tükrözi a csoport névváltozása is, amelynek révén a második világháború után A Magyar Népzene Tára Szerkesztősége néven számon tartott szervezeti egységből az MTA Népzenekutató Csoportja lett.
Kodály és a Népzenekutató Csoport tagjai 1953-ban Pátzay Pál Bartók-emléktáblájával. (ZTI_NZ 05723)
A Népzenekutató Csoport tagjai 1967-ben. (ZTI_NZ 05886)
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet Népzene- és Néptánckutató Osztály és Archívum megemlékezése 2023-ban.
A hamarosan megnövekedett létszámú, különböző intézményi formákban és utódszervezetekben ma is működő tudományos műhely munkatársai idén hagyományaikhoz híven zenével és énekszóval idézték fel e történések két mozzanatát. Dalaikat ezúttal az Erdélyi magyarság sorozatban megjelent népdalkötetből választották, amelynek éppen száz évvel ezelőtti publikálásával Bartóknak és Kodálynak a tudományos összkiadás lehetőségére várva is sikerült felhívni a figyelmet a zenei néphagyomány Erdélyben különösen gazdagon fennmaradt értékeire. Megszólaltatták továbbá a legkorábbi magnetofonos gyűjtések egyikét, utalva arra, hogy az akadémiai népzenei gyűjtemény gyarapodásában nagy szerepe volt a Népzenekutató Csoport alapításával szinte egyidőben bevezetett új eszköznek. A folklorista Vikár Béla 1896-ban az objektivitásra törekvő modern népzenegyűjtés alapját vetette meg a népdalok gépi rögzítésével. Az egészen az 1950-es évekig használt fonográf felvételeinek mindössze néhány percnyi időtartama, alapzaja, a viaszhengerek sérülékenysége, a lejátszások során való rongálódása, zenekari felvételre való alkalmatlansága ugyanakkor erősen korlátozta a gyűjtést. Pedig noha a század elején úgy tűnt, hogy az akkori idős falusiak halálával a régi dallamok elvesznek, a két világháború között is több ezer fonográfhenger telt meg népdalokkal, majd a második világháború utáni évtizedekben a Népzenekutató Csoport tagjai és a velük együttműködő külső kutatók minden addiginál több dallamot rögzíthettek. Mint Kodály írta A Magyar Népzene Tára Siratók című, 1966-ban megjelent kötetében:
„A sikert nagyrészt a magnetofonnak tulajdoníthatjuk, de nemcsak annak. Népünk is változott félszázad alatt. Nem félénk, nem gyanakszik, tudatára ébredt a maga és hagyománya értékének, megértéssel nézi és segíti a hagyománya megismerésére törekvő munkát, bár tudja, hogy ennek el kell múlnia. Ifjúságától búcsúzik a nép, tudja, hogy változnia kell a korral, de tudja azt is, hogy lényeget nem cserélhet, ha önmaga akar maradni, ha öregebb korában úgy tekinthet vissza ifjúságára, hogy megismerje magát benne.”
Kerényi György Webster-féle dróttekercses magnetofonnal gyűjt 1952-ben a Zala megyei Bókaházán. (ZTI_NZ 06347)
Hangfelvétel: A balázsjárás akkor még élő szokásának felvétele a Moson megyei Halásziban, 1952-ben. Gyűjtő: Kerényi György, Kertész Gyula, Kiss Lajos. A balázsjárást elmondták: Neuberger Ferenc (45), Szabó István (48), Schmuck István (18), Szűcs Géza (18).
Az MTA tulajdonában lévő, a HUN-REN BTK Zenetudományi Intézete által gondozott gyűjtemény a 21. század elejéig tartó gyűjtések révén, a Népművelési Intézet néptáncarchívumának 1965-ös csatlakozásával, illetve a korábbi és párhuzamosan végzett gyűjtések legalább másolatban való megszerzésével nemcsak a legteljesebb magyar, hanem nemzetközi viszonylatban is jelentős népzenei és néptáncarchívum lett. Magyar és más népek zenéjéből jelenleg mintegy 20.000 órányi hangfelvételt, 1900 órányi néptánc- és népzeneanyagot tartalmazó filmfelvételt, dallamok és táncok kb. 250.000 oldalnyi kottás, szöveges, illetve táncjelírásos lejegyzéseit, azok különböző szempontok szerinti tudományos rendjeit, a népzene- és néptáncgyűjtések során készült kb. 65.000 fotót, továbbá folklóradatokat tartalmazó kéziratos forrásokat, valamint részletes gyűjtési dokumentációt tartalmaz. A gyűjtés, lejegyzés, rendszerezés és kiadás önmagában is nagyszabású munkája mellett a Kodály vezette Népzenekutató Csoport a népzenét érintő lehető legtöbb szakterületre kiterjesztette a kutatómunkát. Az említetteken túl foglalkoztak többek között néptánckutatással, történeti zenei források, illetve különböző európai és ázsiai népek zenéjének kutatásával és összehasonlító vizsgálatával, vallásos népénekekkel, a hagyományos zeneélet és a népzene társadalmi szerepének kérdéseivel, népi előadókkal és előadásmódjukkal, népi hangszerekkel, városi cigányzenével, népies dalokkal, a hagyományőrző mozgalmak tevékenységével és hatásával, később a számítógépes analízis lehetőségeivel. Munkájuk hamar nemzetközi elismerést szerzett, ennek megnyilvánulásaként 1964-ben az International Folk Music Council Budapesten tartotta nemzetközi konferenciáját. Ezután, egy TV-nyilatkozatban hangzottak el a szavak, amelyeket a kutatók az idei ünnepségükön a régi Bartók-szobában lévő Kodály-szoborra helyezett koszorúra írattak: „a népzenekutatás olyan, hogy azt egyes emberek nem végezhetik”. Bár Kodály ezzel a nemzetközi népzenetudomány együttműködését sürgette, az e cikk címében idézett, a magyar népdalkiadásra vonatkozó megjegyzése arról tanúskodik, hogy ehhez hasonlóan vélekedett a hazai kutatásról is. Egyéni sikerek helyett a magyar kultúrát szolgáló nagyobb célokat tartotta szem előtt, legfontosabb feladatnak a módszeres gyűjtést, archiválást és rendszerezést, illetve a hiteles, időtálló forráskiadást tekintette, emellett a források minél több szempontú, teljességre törekvő tudományos vizsgálatát és az eredmények megfontolt közzétételét ösztönözte.
Néhány digitális forráskiadás az MTA–BTK Zenetudományi Intézet Népzenei és Néptánc Archívum anyagából:
https://neptanctudastar.abtk.hu/hu
https://www.hungaricana.hu/hu/adatbazisok/zti/
A HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet Népzene- és Néptánckutató Osztály és Archívum mai munkájáról is tudósít a „Kattanj a tudományra” kisfilmje:
https://abtk.hu/ismerettar/kattanj-a-tudomanyra/3204-btk-zenetudomanyi-intezet
Az írás a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.
Források:
„A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 2.050/17/1953. számú határozata”. Akadémiai Közlöny 2/12 (1953. augusztus 1.), 5–7.
Kodály Zoltán levele Schneider Lajosnénak 1964. október 12-én. Legány Dezső (szerk.): Kodály Zoltán levelei. Budapest: Zeneműkiadó, 1982, 320–321.
Kodály Zoltán: „Előszó”. In Bartók Béla–Kodály Zoltán (szerk.): A Magyar Népzene Tára V. Siratók. Sajtó alá rendezte Kiss Lajos és Rajeczky Benjamin. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1966, 7–9.
Kodály Zoltán: [„A Nemzetközi Népzenei Tanács budapesti konferenciája után”]. In Kodály Zoltán: Visszatekintés 3. Hátrahagyott írások, beszédek, nyilatkozatok. Közreadja Bónis Ferenc. Budapest: Argumentum, 2007.
További szakirodalom:
Domokos Mária: „A magyar népzene összkiadása és a Magyar Tudományos Akadémia.” Honismeret 29/5 (2001. október), 34–39.
Kodály Zoltán: „Előszó”. In Bartók Béla–Kodály Zoltán (szerk.): A Magyar Népzene Tára I. Gyermekjátékok. Sajtó alá rendezte Kerényi György. Budapest: Zeneműkiadó, 1951, VII–XVIII.
Richter Pál–Rudasné Bajcsay Márta (szerk.): Zenetudományi Dolgozatok 2003 I. – Zenetudományi Dolgozatok 2003 II. Tanulmányok az MTA Népzenekutató Csoport megalakulásának 50. évfordulójára. Budapest: MTA Zenetudományi Intézete, 2003.
Szalay Olga: Kodály, a népzenekutató és tudományos műhelye. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2004.