|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
Ötven éve, 1974-ben a Magyar Tudományos Akadémia összevonta korábbi zenetudományi kutatóhelyeit, a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumból kibővült Zenetudományi Intézetet. Így jött létre az azóta is működő, a zenetudomány számos területét művelő Zenetudományi Intézet. Az évforduló alkalmából a ZTI kutatói április 11–12-én konferencián ismertették a kutatások történetével és az aktuális kutatási témákkal kapcsolatos gondolataikat.
Köszöntőjében Balogh Balázs, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója nem rejtette véka alá, hogy a Zenetudományi Intézet a BTK számára egyik legkedvesebb kutatóhelye. Tallián Tibor, az Intézet korábbi igazgatója, aki már az egyesítéskor is a ZTI kutatója volt, félévszázados távlatból értelmezte az egyesítés által megoldott, illetve általa felvetett problémákat.
A múltból felidéződött számos jelentős kutatóegyéniség: Denijs Dille, Bartók op. 2-es Scherzójának közreadójaként (Nakahara Yusuke), Maróthy János, a munkásdal-gyűjtés nemzetközi hálózatot építő úttörőjeként (Ignácz Ádám), Falvy Zoltán, a régizenei mozgalom támogatójaként (Sziklai Sára Bíbor) és a zenei ikonográfia szakértőjeként (Tóth Emese), Andrásfalvy Bertalan a korai néptánc-gyűjtések etnográfus kísérőjeként (Varga Sándor), Papp Géza, a Magyarország zenetörténete II. kötetének szerkesztőjeként (Papp Ágnes). Bár nem volt kutató, de ezer szállal kötődött a Bartók Archívumhoz Kocsis Zoltán is, akiről ezúttal a torzóban maradt Bartók Új Sorozat lemez-összkiadás kapcsán esett szó (Németh Zsombor). A múlt és a jelen összekapcsolódását, az egymásra épülő kutatónemzedékek folytonosságát hangsúlyozta a tetszhalál állapotából nemrégiben új életre kelt 19. századi zenetörténeti kutatások kapcsán Kim Katalin és Békéssy Lili. Hasonló példát láthattunk a középkori zenetörténetből is egy elveszettnek hitt gregorián töredék újrafelfedezésének detektívtörténetébe beágyazva (Czagány Zsuzsa, Enyedi Mózes).
A ZTI létének és az itt zajló kutatások témáinak alapköve az itt őrzött sokféle gyűjtemény. Több előadás is foglalkozott a népzenei gyűjtemény egyes szegmenseivel: a szlovák népzenei gyűjtésekkel (Erdélyi-Molnár Klára), a törökségi népek körében gyűjtött dallamokkal (Sipos János), a katolikus népénekekkel (Kővári Réka). Maguknak a gyűjtéseknek a története is lehet kutatási téma, ahogyan ezt az 1950-es évek kutatási jelentései alapján Riskó Kata bemutatta. Kivételes értéket jelent a néptáncokat megörökítő filmgyűjtemény, amelynek történetét és jelenét két előadás is ismertette (Karácsony Zoltán, illetve Tóth-Knapecz Kata, Horváth-May Dániel és Szabó Bálint). Az eredeti gyűjtemények és a másutt tárolt források másolatainak különféle tanulságait tárta fel Vikárius László Bartók és Geyer Stefi levelezésének most készülő magyar nyelvű kiadása kapcsán. Dalos Anna pedig a közelmúlt zenetudósainak (többek között Bónis Ferenc, Breuer János, Jemnitz Sándor ) a 20-21. Századi Magyar Zenei Archívumban őrzött hagyatékainak jelentőségére mutatott rá. Benyovszky Mária és Bácsi Fanni, a ZTI mai könyvtárosai a könyvtár múltját és a könyvtárban dolgozó, a kutatásokat sokrétűen támogató elődeik portréit idézték fel.
Prószéky Gábor, aki ma a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója, számos anekdotával és humorral fűszerezett előadásában negyven évvel ezelőtt pályakezdő informatikusként a ZTI-ben töltött éveire emlékezett vissza, kiemelve az akkori viszonyok között eredetinek számító, számítógéppel támogatott kutatásokat. Kevésbé szórakoztató, ám annál elgondolkodtatóbb volt Richter Pál igazgató zárszóként elhangzott előadása, amely – mintegy tanulságként a fiatal kutatók számára – azt a folyamatot követte végig, amelyben a magyar népzenekutatásnak az 1960-as években még a nemzetközi térben vezetőnek számító, a zenei vizsgálatokat központi kérdésnek tartó, elemző látásmódja a kulturális antropológiai megközelítések angolszász hegemóniája mellett fokozatosan a perifériára került. A melankolikus zárlat ellenére a kétnapos konferencia sokrétűen mutatta be a magyar zenetudományi kutatás évtizedek óta központinak számító, életerős, megújulásra mindig képes intézményét, a Zenetudományi Intézetet.
Halász Péter
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |