|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
Régóta tervezett erdélyi kutatókörútjukra indultak 2024. május 12-én a Lendület Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport tagjai, Czagány Zsuzsa, Gilányi Gabriella és Tóka Borbála. A három helyszínen – Kolozsváron, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában –folytatott kutatásnak kettős célja volt: egyrészt minél több középkori kottás kódextöredék föltárása, azonosítása és digitalizálása, másrészt az új leletek elhelyezése a középkori Erdély liturgikus-zenei forrástérképén. Az utóbbi cél persze inkább távlati, hiszen az eléréséhez szükséges mélyelemző munkára jórészt a helyszíni terepszemlét követően kerül majd sor.
Azt azonban már most elmondhatjuk, hogy a kutatás minden várakozást fölülmúlóan sikeres volt: mivel a szerencse is mellénk szegődött, az előre gyanított, de legalábbis óvatosan remélt eredményekhez további, váratlan fölfedezések társultak. Ezekből a legváratlanabb a kolozsvári Állami Levéltárban (Arhivele Naționale Direcția Județeană Cluj) ért minket, ahova inkább csak becsületből tértünk be, hogy egy régi adósságunkat lerójuk. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Diplomatikai Fényképgyűjteményének egyik felvétele alapján régóta tudtuk ugyanis, hogy a kolozsvári levéltárban őrzik azt az 1523–1549-es évek tanácsi jegyzőkönyveit egybefogó besztercei (Bistritz / Bistrița) iratanyagot, amelyet egy 14. századi kottás kódex lapjába kötöttek. Az 1950-ben készített homályos, fekete-fehér fényképen a pergamen borítóból nem sok minden látszott: sem a kötés típusa, sem a palliumként használt kódexlapok mennyisége és mérete nem volt biztonsággal megállapítható. A helyszínen kiderült, hogy nem egy, hanem négy besztercei protokollumot is kottás kódexlap borít, s mindegyik más-más 14-16. századi anyakódexből származik. Mivel a városi magisztrátusok iratait a 16-17. században szinte mindig a helyben kéznél levő, már nem használt kódexek kimetszett és méretre szabott lapjaiba kötötték-hajtogatták, joggal feltételezhetjük, hogy a besztercei protokollumok esetében sem volt ez másképp. S ha így van, a négy iratcsomó borítójául szolgáló fragmentumok mögött négy helybéli középkori kódex válik egyszerre tapinthatóvá, a legfontosabb észak-erdélyi szász központ, Beszterce világi és szerzetesi egyházainak négy közvetlen liturgikus-zenei forrása.
Az igazi meglepetés azonban a besztercei anyag átvizsgálása után következett. A levéltáros, Flóra Ágnes, akinek segítségét ezúton is nagyon köszönjük, lelkesedésünket látva további, immár helyi, kolozsvári protokollumokat hozott ki a raktárból. A túlnyomórészt 17. századi iratokat tartalmazó tíz köteg további tíz kottás kódextöredéket jelentett. Ezúttal azonban három közülük ugyanabból az anyakódexből, a magyar zenetörténeti kutatásban Kolozsvári graduálénak nevezett pompás, 16. századi kottás misekönyvből származott. A gyulafehérvári Batthyáneumban őrzött hatalmas kódex szinte biztosan a kolozsvári Szent Mihály templom kóruskönyvei közé tartozott egykor. Az elején és végén is csonka korpuszt az utóbbi években Adrian Papahagi három lappal tudta kiegészíteni: mindhármat a kolozsvári Román Akadémia könyvtárának régikönyves állományában fedezte föl. Az Állami Levéltárban most megtalált három fólióval a graduále elveszett és megkerült lapjainak száma a duplájára emelkedett.
Az út következő állomása Gyergyószentmiklós volt, ahol kutatócsoportunk először láthatta közelről azt a 15. századi erdélyi antifonále-töredéket, amelyet még a járvány évében kapott digitális másolatban Bernád Ritától, a Gyulafehérvári Főegyházmegye főlevéltárosától. A fragmentum most a gyergyószentmiklósi templom kincseit bemutató, Bernád Rita által rendezett kiállításon látható a Tarisznyás Márton Múzeumban. A kiváló és fáradhatatlan levéltárosnak nemcsak ezt az egy fragmentumot köszönhetjük, hanem sok egyebet is. Többek között a Gyergyói misszálét, amely nem töredék, hanem egy teljes, 1428-ban másolt, sokáig a gyergyószentmiklósi Szent Miklós templom plébániáján őrzött kódex, s amelyet a Gyergyószentmiklósi Gyűjtőlevéltárban tanulmányozhattunk és digitalizálhattunk.
Utolsó két napunkat Muckenhaupt Erzsébet muzeológus és kötéstörténész, Karda-Markaly Aranka, a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum igazgatója, valamint Kósa Béla művészettörténész segítségével a múzeumban őrzött 26 kottás kódextöredéknek szenteltük. Ráadásként pedig azzal a 15. századi erdélyi antifonále-fragmentummal foglalkoztunk, amely a Csíksomlyón őrzött, de a mikházi ferences kolostorból származó 17. századi könyvek egyikét borítja. Ez a töredék különösen értékes, hiszen egy olyan sorozatba illeszkedik, amelynek borítóként szolgáló tagjai – hordozókönyveikkel együtt – a történelmi Magyarország távoli pontjai között szóródtak szét Turócszentmártontól Gyöngyösig és Budapesttől Csíksomlyóig. Az eddig föltárt hat testvértöredéket ma három ország öt gyűjteménye őrzi.
A négynapos körúton összesen 41 középkori kottás töredéket vizsgáltunk meg és digitalizáltunk. 14 közülük a kutatásban eddig ismeretlen, szinte bizonyosan besztercei, illetve kolozsvári egyházakban használt liturgikus-zenei kódexekből származik. Bár csupán töredékekről, szakadozott pergamenlapokról, gerincet erősítő csíkokról és csak egészen ritkán egészben fölhasznált fóliókról van szó, az ezekből nyert adatok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a középkori Erdély zenetörténeti forrástérképét egyre árnyaltabban és pontosabban rajzolhassuk meg.
Czagány Zsuzsa
 |
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |