|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
2025. május 22‒23-án Esztergom adott otthont a Scriptorium-konferencia idei, a Prímási Levéltár, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ és a PPKE BTK Klasszika Filológia Tanszék által szervezett alkalmának. Ahogy az eddigi konferenciák, úgy az immár nyolcadik tanácskozás is történeti időrendben haladva, összesen hét szekcióban vette sorra a különböző tudományterületről érkező harminc előadó legfrissebb kutatási eredményeit. A kétnapos programot Varga Lajos váci segédpüspök, az állandó szervező, az OKGYK igazgatójának szavai keretezték.
Az első napon a középkori és kora újkori kéziratosság emlékei álltak a figyelem középpontjában. Az első csoportban két előadás is töredékkutatással foglalkozott, az egyik zenei vonatkozású volt. Gilányi Gabriella (Régi Zenetörténeti Osztály) az Esztergomhoz köthető ‒ itt őrzött zsolozsma-, ill. esztergomi miseénekeket tartalmazó ‒ kódextöredékek újabban felkutatott, esetenként igen apró darabjait mutatta be. A következő szekciót Czagány Zsuzsa (Régi Zenetörténeti Osztály) előadása nyitotta egy, a 16. század első harmadában a kolozsvári Szent Mihály templom számára készült miseének-gyűjteményről. A jelenleg Gyulafehérváron őrzött, csonka Graduale három töredékére az előző évben Kolozsvárt akadtak az előadó által vezetett MTA-Lendület Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport tagjai. Ugyanebben a szekcióban még egyszer hallhatott a közönség zenei töredékről, mégpedig a Csurgói Református Gimnáziumban őrzött források kapcsán Kisdi Klárától (HUN-REN OSzK Fragmenta et Codices Kutatócsoport). A többi felszólalás igen változatos képet mutatott nyelvészeti, rejtjelezési, történelmi, egyháztörténeti vagy éppen teológiai-liturgikus források és fejtegetések bemutatásával.
A konferencia második napján elhangzott előadások időköre a 17-iktől a 20. századig terjedt. Nemcsak időben, de tematikában is egymástól távol eső kéziratok kerültek terítékre: a történeti szemtanúi beszámolóktól a közéleti beszéden át a visszaemlékezésekig, a költői alkotásoktól a naplófeljegyzéseken át a magánlevelekig, valamint a boldoggá avatási ügyektől és a szerzetesi nekrológoktól az iskolaépítési dokumentumokig igen színes volt a paletta. Ebbe a kavalkádba jól illeszkedtek az újkori, kéziratos egyházi énekeskönyvek.
Katolikus kántorkéziratokról nem csak Kővári Réka (Népzene- és Néptánckutató Osztály és Archívum) és Papp Ágnes (Magyar Zenetörténeti Osztály) beszélt. Barna Gábor néprajzkutató (Szeged) előadásában a 19. századi, Alföldről fönnmaradt, halott melletti virrasztásokhoz szolgáló énekeskönyvek tartalmában megfigyelt különbségeket-változásokat elemezte. Miklós Réka (Zenta, Szeged, Graz) a bácskai németek egy 20. század eleji énekeskönyv-kiadványát és a kapcsolódó kántori segédanyagokat, orgonakíséreteket mutatta be. A Zenetudományi Intézet két munkatársának előadása zenetörténeti forrásként részben már korábban is ismert, de újabban nem kellőképpen értékelt, vagy lappangó 18–19. századi kántorkönyvekről szólt. Kővári Réka a Petróci Sándor kanonok-plébános és könyvtárvezető Vácott őrzött hagyatékából közelmúltban előkerült kéziratok sorsával foglalkozott. Papp Ágnes azokra a 19. század eleji kántorkéziratokra hívta fel a figyelmet, amelyek többek között majdnem kétszáz évvel korábbi dallamokat konzerváltak, így betekintést engedtek az énekek változataiba és hosszan tartó történetébe, amit a múlt századi magyar népénekkutatás igyekezett is kiaknázni.
A tudományos tanácskozás mellett üdítő színfoltot jelentett egy tervezett, valamint egy spontán tárlatvezetés a konferenciának is helyet adó Szent Adalbert Központban. Első nap estére esett a Rózsa a liliomok között ‒ Esztergom „Rubintként ragyogó csodás művű” középkori székesegyháza című időszaki kiállítás közös megtekintése. A középkori Magyar Királyság egyházi központját, a Szent Adalbert templomot az egymásba nyíló termekbe tervezték úgy, mintha magába a székesegyházba lépnénk be, és haladnánk végig az épületen (majd a képzeletbeli sekrestyeajtón kilépve a folyosón ér véget a kiállítás). Az igen látványos, maketteket, másolatokat és eredeti tárgyakat számos molinó kíséretében felvonultató kiállítás az alapítástól az 1450 novemberi felszentelésig kíséri végig a székesegyház és a hozzá tartozó épületek sorsát. A szövegekben, ábrázolásokban és régészeti maradványokban ránk maradt információkat rekonstruálva láthattuk. Az utolsó teremben megfestett szentelési jelenet is a legapróbb részletekig kidolgozott, ahogy megtudtuk Hegedűs Andrástól, a Prímási Levéltár vezetőjétől. A második napon a hosszabb ebédszünet alkalmat adott az ismerkedésre a Keresztény Múzeum Erdélyi Zsuzsanna Gyűjteménye állandó kiállításával – a vallási néprajz tárgyi emlékeivel – Barna Gábor kalauzolásában.
Kővári Réka - Papp Ágnes
Hegedűs András, a Prímási Levéltár vezetője tárlatvezetést tart a konferencia résztvevőinek a „Rózsa a liliomok között” c. kiállításban
A Szent Adalbert székesegyház és a mai bazilika egymáshoz viszonyított fekvése és arányai (makett a kiállításban)
A Szent Adalbert székesegyház felszentelésekor, 1450. november 15-én Szécsi Dénes bíboros érsek megkeni szent olajjal a templom falait (festett jelenet a kiállításban)
A székesegyház 1450 novemberi felszentelésekor ‒ míg az érsek szent olajjal megkeni a templom falait ‒ a szentélyben a már megkent oltárt egy klerikus folyamatosan tömjénezve járja körül (a kiállítás festett jelenete előtt az érseki trón és márványpadló)
Papp Ágnes
Kővári Réka