|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
Hírek, események |
|
Ignácz Ádám, A munkásdaltól a popdalig – A munkásdalkutatás transzformációi Magyarországon és a keleti blokkban (1949–1989) (Budapest: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet, 2025)
Ez a kismonográfia azt mutatja be, miként indult meg és milyen transzformációkon ment keresztül az intézményes munkásdalkutatás az egykori keleti blokkban. A kötet kiemelt figyelmet szentel a munkásdalkutatók közötti nemzetközi együttműködéseknek; feltárja, hogy a tudományág kelet-európai képviselői az 1950-es évek végétől kezdődően milyen találkozókat szerveztek, milyen – a kutatási anyagok, információk országok közötti áramlását biztosító – intézményeket működtettek, és miként keresték a Nyugat, illetve a harmadik világ hasonló akadémiai-ideológiai profillal rendelkező szakembereivel a kooperáció lehetőségét. A cserekapcsolatok megélénkülése, továbbá a vasfüggönyön túlról beáramló tudás az 1960-as évek közepére alapjaiban változtatta meg az addig nemzeti keretek között dolgozó kelet-európai kutatók gondolkodását. Mindez ahhoz is nagyban hozzájárult, hogy a munkásdalkutatás – amely sokáig az 1945 előtti munkásmozgalom zenei emlékeinek összegyűjtését tekintette a legfontosabb feladatának – lassanként az újabb politikai dalokra, a nyugati folk revivalre és a modern populáris zene néhány műfajára is nyitottá vált. A nemzetközi hálózatok és cserekapcsolatok problémaköréhez a kötet elsősorban magyarországi perspektívából közelít: arra kérdez rá, hogy a külföldi partnerek miként vettek részt a munkásdalkutatás első magyarországi intézményeinek – az MTA Munkásdal Bizottságának és az MTA Bartók Archívum munkásdalrészlegének – kialakításában, illetve hogy a nemzetközi téren legaktívabb magyar kutatók – a zenetudós Maróthy János és a műgyűjtő Szatmári Antal – kapcsolatrendszerei miként formálták (át) ezen intézmények munkáját.
A kötet megrendelhető a Penna könyvesboltból.
