|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
Hírek, események |
|
Bukáné Kaskötő Marietta 2012-ben diplomázott kitüntetéssel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakán, majd 2012 és 2015 között ugyanazon egyetem Doktori Iskolájában a Zenetudományi PhD-program hallgatója volt. 2011 és 2014 között részt vett a Zenetudományi Intézetben a budapesti hangversenyeket 1900-tól napjainkig rögzítő koncertadatbázis munkálataiban. 2012–2013-ban fél évig a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont külső munkatársaként tevékenykedett.
2013 októberében megkapta a Katholischer Akademischer Ausländer-Dienst (KAAD) „Osteuropa” programjának kutatói ösztöndíját, amellyel öt hónapon keresztül későbbi disszertációjához kapcsolódó kutatásokat folytatott Münchenben, Regensburgban és Liechtensteinben. Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíjban részesült három alkalommal: 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban. 2014 óta a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kar Zeneelméleti Intézetének oktatója, 2019 őszétől a győri Brenner János Hittudományi Főiskola kántorképző szakán is tanít. 2021 áprilisában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen megvédte „Musia Sacra Hungariae: A cecilianizmus magyarországi története 1897-től 1950-ig” című PhD értekezését.
2014 óta folytat rendszeres publikációs tevékenységet magyar és német nyelven. Szakmai tevékenysége a szűkebb értelemben vett tudományos munkásságon túl kiterjed a zenepedagógia és zenei ismeretterjesztés területére is. Hazai és nemzetközi zenetudományi konferenciákon tartott nagy számú előadása és megjelent tanulmányai 19. és 20. századi magyar zenetörténeti témákkal foglalkoznak. Társszerzője a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában idén megjelent „Eritis mihi testes: Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei” című kötetnek. A Zenetudományi Intézet fiatal kutatójaként újabban alkalma nyílik tágítani érdeklődését és zenetörténészi tapasztalatait korábban művelt egyházzene-történeti és himnológiai témái felől indulva kapcsolódó területek – így Magyarország kora újkori zenetörténetének, továbbá 19. századi zenei intézményrendszerének és repertoárjának – kutatása felé.
A díjazott pályaműve 2021 tavaszán megvédett PhD értekezése volt. A vizsgált, 1897 és 1950 közé eső periódusban mindenekelőtt a katolikus egyházzene megreformálására irányuló magyarországi törekvések történeti hátterének megvilágítására vállalkozott a bajorországi Cecília-mozgalommal történő párhuzamba állításon keresztül. Kutatásai során világossá vált, hogy a Cecília-mozgalom meglehetősen komplex módon fejtette ki hatását Magyarország zenei életére. A liturgikus szertartás terén kimutatható impulzusokon túl az (egyház)zeneoktatás és az általános zenei közélet, így például a hangversenyélet platformjain is meghatározó nyomot hagytak a mozgalom magyarországi képviselői. Tanulságokat lehetett levonni a ceciliánus ideológia hatására megfogant új egyházzenei repertoár stiláris és esztétikai vonatkozásában is. E kompozíciók és az azokat összefoglaló korabeli gyűjteményes kiadványok főbb jellemvonásainak bemutatására vállalkozott az értékezés második, fő része elemző kottapéldák segítségével. Az elérhető sajtóforrások birtokában esetenként fény vetülhetett a művek recepciótörténeti értelmezésére.
A téma kidolgozása során adódott, hogy a Cecília-mozgalom történetét négy főbb időszakra tagolva érdemes vizsgálni a magyar egyházzenei élet horizontján: a prececiliánus időszakban és az azt követő három hullámban különböző zeneszerzői és esztétikai irányzatok különíthetők el attól függően, hogy mennyiben kapcsolódtak azok képviselői a bajor mozgalom gyökereihez. A cecilianizmus magyarországi történetének feldolgozása tehát olyan, a szűkebb értelemben vett egyházzenei mozzanatok feltárásán túlmutató hozadékokkal járt, amelyek által a kor zeneszerzői irányzatainak stiláris, esztétikai koncepciójáról, az általános zenei közélet nemzetközi és magyarországi kölcsönhatásairól, egyház- és sajtótörténeti viszonyairól, a mindennapi politikától függő diskurzusokról és a mindezek nyomán kialakult zenetörténeti kánonról is kép alkotható. A disszertáció ily módon újabb nézőpontból láttatja a múlt század első felének magyarországi zenetörténetét.
