|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
Hírek, események |
|
2022. július 1-én elhunyt Richard Taruskin amerikai zenetörténész, a 19. és 20. századi orosz-szovjet zenetörténet, valamint a régi zene és a zenei előadói gyakorlat kutatója, a nagyhatású, hatkötetes Oxford History of Western Music (2005) szerzője, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. Az 1980-as évek elejétől publikált, páratlan anyagismeretet dokumentáló, sokszor polemikus hangvételű, virtuóz íráskészségről tanúskodó könyvei, tanulmányai, valamint a The New York Timesban megjelent zenei közéleti írásai nemcsak az Egyesült Államokban, de Európában is nagymértékben megváltoztatták a zenéről való gondolkodás módját és számos heves szakmai vitát gerjesztettek. Az orosz zenetörténet iránti érdeklődését családi háttere motiválta: emigráns orosz zsidó házaspár gyermekeként látta meg a napvilágot New Yorkban. Zenei tanulmányait is itt végezte: csellótanulmányai mellett a Columbia Universityn tanult zenetörténetet, ahol – Paul Henry Lang (Láng Pál) munkatársaként – 1976-ban szerzett PhD-fokozatot. Orosz nyelvtudásának volt köszönhető, hogy Fulbright ösztöndíjasként 1971-1972-ben Moszkvában folytathatott kutatásokat; ennek eredményeként jelent meg első, nagyhatású könyve, az Opera and Drama in Russia as Preached and Practiced in the 1860s (1981). 1996-ban látott napvilágot kétkötetes, monstre munkája, a Stravinsky and the Russian Traditions. A Biography of the Works through Mavra, amelyben elsőként dolgozta fel az addig nem hozzáférhető Stravinsky-hagyaték primer forrásait és dokumentumait. A kilencvenes évektől további tanulmányköteteket jelentetett meg az orosz zenéről (Musorgsky: Eight Essays and an Epilogue, 1993; Defining Russia Musically: Historical and Hermeneutical Essays, 1997; Russian Music at Home and Abroad: New Essays, 2016), amelyekben a zenét társadalmi gyakorlatként, saját szocio-kulturális közegében vizsgálta. Az orosz zenetörténet mellett aktívan részt vett – viola da gamba-játékosként, valamint karvezetőként – a régi zenei előadói praxis mozgalmában, a történetileg informált előadói gyakorlathoz azonban később, zenetudósként már kritikusan közelített olyan munkáiban, mint a Text and Act: Essays on Music and Performance (1995) és a The Danger of Music and Other Anti-Utopian Essays (2008). Az orosz zenei historiográfia és a társadalomba ágyazott zene iránti érdeklődésének volt köszönhető, hogy a kilencvenes évektől kezdve egyre intenzívebb kapcsolatokat ápolt a közép-, kelet- és dél-európai zenetudománnyal is, s ezen belül hangsúlyosan a magyar muzikológusokkal. Nagyszámú budapesti konferenciát tisztelt meg jelenlétével és felejthetetlen előadásaival. Mint mondta, a Zenetudományi Intézet Bartók terme legkedvesebb konferenciahelyszíne. 2016-tól a Bartók Béla Műveinek Kritikai Összkiadása Editorial Boardjának is tagja volt. 1975-től 1986-ig a Columbia Egyetemen, 1987-től 2014-es nyugdíjba vonulásáig a University of California, Berkeley-n oktatott. Számos rangos kitüntetéssel díjazták munkásságát, ezek közül talán a legjelentősebb a 2017-ben elnyert Kyoto Prize in Arts and Philosophy. Személyében a nemzetközi és a hazai zenetudomány egyik utolsó univerzális tudású képviselőjét vesztette el.
