|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
Hírek, események |
|
Október végén a Lendület Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport két napot töltött a Gyöngyösi Ferences Könyvtárban, ahol Ferencz Beatrix könyvtárvezető segítségével számba vette és digitalizálta a túlnyomórészt ma is borítókként szolgáló középkori kottás kódextöredékeket. A 14. század óta folyamatosan fennálló gyűjtemény ősnyomtatványain, antikváin, 17. századi nyomtatványain, régi magyar könyvein több száz fragmentum maradt fönn, amelyekből ez alkalommal 130-at tudtunk megvizsgálni.
A gyöngyösi töredékanyag igazi fragmentológiai kincsesbánya: nemcsak azért, mert a hajdan összetartozó töredéksorozatokból, ha nem is egész kódexek, de terjedelmes kódexrészek rekonstruálhatók, hanem azért is, mert az egykori anyakódexek többségéről feltételezhetjük, hogy a kolostor sajátjai voltak. A 18. században ugyanis a gondosan épített és őrzött gyöngyösi könyvállomány megújult: az idők során elhasználódott köteteket az azzal megbízott testvérek újrakötötték, s a kötéshez a kéznél levő, addigra használaton kívül került középkori liturgikus pergamenkéziratok lapjait használták föl. A kódexlap-kötésekből több mise- és zsolozsmakézirat emelkedik ki az elfeledettségből, s válik legalább részben virtuálisan helyreállíthatóvá. A legnagyobb számú töredékből egy feltehetően többkötetes 15. századi ferences graduále rekonstruálható, de 9 fragmentum került elő egy hasonló korú, egykor bizonyára ugyancsak helyben használt pszaltériumból is.
Egész biztosan nem a helyi ferences könyvállományból származik annak a négy töredéknek az anyakódexe, amelyet hangjegyírása alapján nem is kapcsolnánk feltétlenül a középkori Magyarország valamely világi egyházához. Az Ant.767, 672, 90 és 703 jelzetű hordozókönyvek borítójaként fennmaradt fragmentumok egy 15. századi antifonáléból származnak. Arról, hogy ez az antifonále mégis Magyarországon készült, a 703. antikva kötéseként szolgáló töredék tartalma árulkodik. Az ádventi zsolozsmatételek között ugyanis ott találjuk a Praestolantes redemptorem invitatóriumot, ezt a normann eredetű éneket, amely néhány – rendkívül ritka – külföldi előfordulásától eltekintve csaknem kizárólag magyar forrásokból adatolható. A 12. század óta a magyarországi liturgikus énekkészlet szerves részeként hagyományozott invitatórium a gyöngyösi töredéken egy különleges, eddig máshonnan nem ismert dallammal jelenik meg.
A magyar gregoriánkutatás és gregorián paleográfia számára végül különösen becses az Ant. 674 jelzetű kolligátumon fönnmaradt antifonále-töredék, melynek kottaírása az esztergomi notáció jellegzetes „sallangos” erdélyi változatát őrizte meg, s melynek testvértöredékeivel több más hazai és határon túli gyűjteményben találkoztunk kutatóútjaink során.
Czagány Zsuzsa
 |
 |
 |
 |
 |
 |
