|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
Hírek, események |
|
Tabea Zimmermann brácsaművésznő és Norbert Gertsch, a müncheni G. Henle zeneműkiadó igazgatója tett látogatást a budapesti Bartók Archívumban. A művésznő mintegy negyven éve játszotta először Bartók utolsó, vázlatokban hátrahagyott versenyművét Serly Tibor kiadásra előkészített, majd 1949-ben a Boosey & Hawkes kiadónál megjelent változatában. A brácsairodalom megkerülhetetlen alkotását azóta is rendszeresen adja elő és tanítja. Ezért is foglalkoztatja a mű hitelesebb változatának lehetősége, s erről kívánt megbeszélést tartani Bartók-kutatókkal. Ez alkalomból az Archívum angol nyelvű ülésszakot rendezett a mű problematikájáról, minél többféle megközelítésben. A Zenetudományi Intézet igazgató, Richter Pál által megnyitott konferencia előadásai az életrajzi hátteret (Vikárius László), a zenei stílus kérdéseit és korábbi művekkel való mélyebb kapcsolatát (Büky Virág), Bartók brácsahasználatát más műveiben (Laki Péter), a komponista zenekari műveinek instrumentáriumát (Pintér Csilla Mária), a kézirat problematikáját és értelmezési lehetőségeit (Nakahara Yusuke), valamint az eddigi rekonstrukciók formai-strukturális jellegzetességeit (Németh Zsombor) vizsgálták. A mű, mely Serly Tibor úttörő „rekonstrukciós”-feltáró-hangszerelő munkájának köszönhetően vált előadhatóvá, ismertté és a brácsarepertoár kiemelkedő jelentőségű darabjává, ma már – Bartók Péternek köszönhetően – kiváló minőségű, átírással (Nelson Dellamaggiore) és gondos filológiai tanulmánnyal (Somfai László) kísért hasonmás kiadásban tanulmányozható. Ezért is merülhet föl, hogy érdemes – az azóta kialakult Urtext-kiadások szellemében – újragondolni a mű hitelesebb közreadásának lehetőségeit.
Vikárius László
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
