|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
Hírek, események |
|
2024 novemberében jelent meg a Bartók Béla Zeneművei Kritikai Összkiadásának 10. kötete, amely a zeneszerző valamennyi énekhangra és zongorára írt népdalfeldolgozását tartalmazza. A kötet azáltal, hogy a műfaj minden darabját egybegyűjtve közli, egyedülálló áttekintés ad e különleges, Bartók műhelyében oly fontos szerepet játszó műfajról, és ennek stiláris változásairól. Sokatmondó a kötet műveinek kivételesen tág időkerete is: a kötet legkorábbi darabja egyidős Bartók első, meghatározó népdal-élményével (Székely népdal, 1904), a legkésőbbi a halálának évére datálható (Három ukrán népdal, 1945). A kötet különlegessége ugyanakkor, hogy számos Bartók életében kiadatlan, illetve korábban nem ismert műalakot tesz közzé, ezáltal minden eddiginél árnyaltabb képet nyújt Bartóknak e műfajhoz való viszonyáról.
A Lampert Vera közreadásában, Biró Viola közreműködésével készült kötet kotta főrésze hét kompozíciót tartalmaz, köztük olyan jól ismert műveket, mint a Nyolc magyar népdal, a szlovák népdalokra komponált Falun, a Húsz magyar népdal, vagy a Bartók és Kodály által 1906-ban közösen kiadott Magyar népdalok Bartók-dalai (ez utóbbiakat két verzióban közli, az első kiadás, illetve az utolsó revideált kiadás szövege szerint). A kottarész Függelék-anyaga ellenben jelentős részben újdonság: a mintegy nyolc, kéziratban maradt mű (végigírt de nem véglegesített sorozatok – köztük egy kilenc darabból álló, eddig jószerivel ismeretlen román népdalciklus –, alkalmi összeállítások, és befejezetlen vagy töredékes művek), illetve néhány műverzió egy része most került először kiadásra. Miközben e kiadatlan, többnyire a népdalgyűjtések időszakából származó művek Bartók kompozíciós és népzenekutatói munkájának szoros összefüggéseiről árulkodnak, a műverziók a népdalfeldolgozás módjának és céljának sokféleségéről adnak képet. Ez utóbbira különleges példa a Bartók–Kodály kiadvány néhány darabjának háromféle feldolgozása: a kiadásban megjelent, műkedvelőknek szánt eredeti változat (Magyar népdalok, BB 42, 1906), az ezzel egykorú, Bartók saját használatára szánt koncertverzió (Négy magyar népdal, 1906), végül a mintegy húsz évvel későbbi, lemezfelvételen rögzített, merész harmonizálású koncertverzió (Öt magyar népdal, BB 97, 1928).
A kötet anyagát gazdag szövegapparátus egészíti ki. A kottaközreadást a művek keletkezés-, előadás- és fogadtatástörténetéről tájékozató háromnyelvű előszó vezeti be, amelyet az előadóknak szánt, Bartók kottaírási sajátságait és előadási kérdéseket tárgyaló fejezet követ. A Függelék második részében a dalszövegek szószerinti angol fordítása kap helyet. Végül kritikai megjegyzések zárják a kötetet, amelyek a művek kompozíciós forrásait mutatják be, olykor keletkezéstörténeti kérdések részletes tárgyalásával, illetve kottakéziratok – mindenekelőtt a Húsz magyar népdal teljes fogalmazványának – átírásával.
Biró Viola
 |
 |
