Hírek, események


 Tudományos fórum >>>

seb ferenc03 500x750Életének 80. évében, 2026. április 27-én elhunyt Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész, a Zenetudományi Intézet Népzenei Osztályának volt munkatársa. Az 1970-es évek elején indult, mára világhírűvé vált magyar táncházmozgalomnak nemcsak egyik kezdeményezője és motorja, hanem szellemi vezetője, szószólója, médiaszemélyisége is lett. Kulcsszerepet vállalt a Hagyományok Háza létrehozásában és részt vett a Zeneakadémia Népzene Tanszéke megalapításában, hogy az egykori spontán mozgalom vívmányait biztos intézményi háttér örökíthesse tovább. A Sebő-együttes vezetőjeként meghatározta az énekelt vers műfajának hazai kibontakozását.

Népzenegyűjtő munkáját Martin György táncfolklorista szakmai irányításával kezdte. 1989-ben elvégezte a Zeneakadémia muzikológia szakát Dobszay László tanítványaként, majd munkatársaként. Publikációi Vikár Béla és Lajtha László népzenei gyűjtéseitől, Bartók Béla népdalrendjétől az erdélyi Lőrincréve zenei világának rekonstruálásán keresztül megannyi hangzó népzenei forráskiadvány szerkesztéséig terjednek.  

Életműve jóval több, mint előadóművészi, zeneszerzői és kutatói eredményeinek összessége. Évszázadokon, etnikumokon, ideológiákon átívelő víziót hagyott ránk a populáris kultúra és a magaskultúra, a zene, a tánc és a vers, de éppúgy az építészet, a modern hétköznapi élet, a jelen és a múlt, a kulturális örökség egységéről egy értékesebb jövő reményében. Ez a vízió – magával ragadó személyiségével együtt – örökre átformálta a magyar népzenekutatást, zenei életet és közművelődést. Kutatóink, munkatársaink fájó szívvel búcsúznak Sebő Ferenctől mint a Zenetudományi Intézet munkatársától. Emlékét, kutatási eredményeit megőrizzük, ápoljuk.