|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
Gregorián paleográfia
- A gregorián paleográfia a katolikus egyház hangjelzett középkori kódexeinek koronként és területenként egyéni formát mutató egyszólamú éneklejegyzéseit vizsgálja.
- Művelésének magyarországi kezdetei:
- 1922: Isoz Kálmán (Latin zenei paleográfia és a Pray-kódex zenei hangjelzései)
- 1950-es évek: Falvy Zoltán (1954: A Pray-kódex zenei paleográfiája) majd
- 1963: Falvy Zoltán–Mezey László: Codex Albensis. Ein Antiphonar aus dem 12. Jahrhundert. Az első tudományos igényű magyar forráskiadás.
- 1960-as évektől a magyarországi forrásfeltárásokkal párhuzamosan Szigeti Kilián, Rajeczky Benjamin, Dobszay László és Szendrei Janka munkássága.
- Szendrei Janka részletgazdag kutatásai nyomán 1999-ben készül el az első átfogó magyarországi hangjelzéstörténet, melynek központi témája a Szendrei Janka által azonosított „esztergomi notáció” történetének, jellegzetességeinek, alakváltozatainak bemutatása.
- Újabb források – főként kódextöredékek – felbukkanása, ezzel együtt a töredékkutatás stratégiai fontosságú témává érlelődése indokolja a gregorián paleográfiai kutatások felelevenítését és folytatását az osztályon.
A középkori gregorián forrásanyag történeti kutatása a fennmaradt forrásanyag liturgiai és zenei analízise mellett elsősorban zenei paleográfiai vizsgálatokon nyugszik. A kódexek hangjegyírásának vizsgálata már a forrásfeltárás legelső fázisában adatokkal szolgál arról, milyen korból és területről származik a forrás, jelzi a könyv rendeltetését, informál a felhasználó közösségről, a notátorok iskolázottságáról, a könyvkultúra általános színvonaláról – tudósít a kultúrtörténeti háttér szinte minden fontos eleméről. Mivel a szűkebben vett zenei analízistől a lejegyzés vizsgálata könnyen elválasztható, a zenei paleográfia az a terület a gregoriánkutatáson belül, amely a legtöbb interdiszciplináris jelentőségű eredményt közvetítheti a társtudományok számára. A középkori zenei paleográfiai kutatás Magyarországon viszonylag rövid, de intenzív múltra tekint vissza, s a magyar gregorián források átfogó feltárásához, illetve a nemzetközi kutatás eredményeihez kapcsolódik kibontakozása. Isoz Kálmán, Teller Frigyes, Falvy Zoltán, Szigeti Kilián alapvető forrásfeltáró munkái után a hatvanas években meginduló szisztematikus forráskutatás Rajeczky Benjamin, Dobszay László és Szendrei Janka nevéhez kapcsolódva alapozta meg a magyar gregorián paleográfiatörténet rekonstrukcióját. Szendrei Janka úttörő analitikus módszerei áttörést hoztak a források azonosítása, a zenei notációtípusok leírása és elkülönítése terén: munkássága az 1980‒1990-es évekre a világ élvonalába emelte a magyar kutatóműhelyt. Szendrei a középkori hangjelzések egyes típusait enciklopedikus részletességgel mutatta be: legfontosabb eredménye a 14. századi központi magyar (esztergomi) hangjelzés azonosítása és analízise, majd történeti kontextusba állítása. Munkája, a Középkori hangjegyírások Magyarországon c. monográfia (Műhelytanulmányok a magyar zenetörténethez 4. Budapest: MTA Zenetudományi Intézet, 1999) az első és mindmáig érvényes magyar paleográfiatörténeti összefoglaló mű. A középkori magyar gregorián kottaíró hagyománynak ugyanakkor léteznek olyan monumentális területei, amelyeknek történeti jellegű vizsgálata, terminológiai meghatározása, leírása, feltérképezése, osztályozása, valamint kapcsolatainak széleskörű felderítése még nem zárult le. Részletesebb vizsgálatok szükségesek a jelentős folytonossági hiányt mutató területeken, pl. a késői gotizáló hangjelzések, vagy a kurzív hangjelzések esetében. A kutatás látóterébe kerülő új források (többnyire kódextöredékek) feltárása is a magyarországi paleográfiai kutatások megújítását sürgeti. Időszerű a legújabb informatikai eszközök felhasználása, melyek révén a a jövőben egy olyan zenei írásjel-gyűjtemény létrehozására kerülhet sor, amely teljes körűen, gyorsan és látványosan mutatja be középkori hangjelzett forrásemlékeink neuma-készletét, összehasonlíthatóvá és beazonosíthatóvá teheti a Magyarországon használt különféle hangjelzés-típusokat.
Részletesebben
