|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
Középkori zeneelmélet
- 1934-ben jelent meg Bartha Dénes klasszikus monográfiája Szalkai László, a későbbi esztergomi érsek 1490-ben készült iskolai zeneelméleti jegyzeteiről.
- A szöveg kiadását is tartalmazó könyv máig az egyetlen nagyobb szabású hazai publikáció, amely középkori zeneelmélettel foglalkozik.
- 2002-ben szerveződött az a nemzetközi kutatócsoport - Corpus Hollandrinum -, amely a 14-16. századi cseh, lengyel, német és magyar zeneelméleti szövegek mögött álló késő középkori tanszöveghagyományt és zeneelméleti hagyományt rekonstruálta.
- Az eredmények alapvető változást hoztak a magyar zenetörténeti kutatás addigi szemléletmódjában: Szalkai jegyzete ugyan hazai viszonylatban továbbra is páratlan, mégsem elszigetelt jelenség, hanem egy késő középkori közép-európai traktátushagyomány része.
- A kutatócsoport magyar résztvevőinek érdeme, hogy az addig kizárólag zeneelméleti szöveghagyományként kezelt, filológiai módszerekkel megközelített szövegegyüttest zenetörténeti szempontú kutatás tárgyává tették, s rekonstruálták a hátterében álló liturgikus énekgyakorlatot. Ezzel a zeneelméleti gondolkodás és a késő középkori gregorián gyakorlat sokirányú differenciált kapcsolatrendszere vált tapinthatóvá.
A középkori zeneelmélet a magyarországi zenei medievisztika azon területe, amely az elmúlt évtizedben radikális módszertani és szemléletbeni változáson esett át, s egyfelől a múlt század 90-es éveiben föllépő nemzedék kutatói érdeklődése, másfelől a nemzetközi gregoriánkutatás új kezdeményezései folytán a korábbi háttérbe szorultságból a tudományos vizsgálódás előterébe került. A hazai elhanyagoltság valamelyest érthető: hiszen a középkori Magyarország területéről Szalkai László 1934-ban Bartha Dénes által publikált zenei jegyzetein kívül alig maradt fönn a musica plana vagy mensurabilis elméletét tárgyaló jegyzet, traktátus. Az elmúlt időszak nemzetközi kutatásai nyomán azonban egy olyan sajátos közép-európai forráscsoport, s egyúttal zeneelméleti hagyomány tárult föl, amely a csekély számú magyarországi emléket is magába foglalja, sőt, azt új megvilágításba helyezi. E 15. századi közép-európai zeneelméleti traktátusok egy jól körülhatárolható, formailag és tartalmilag sajátos jegyekkel bíró csoportot alkotnak. A csoport hátterében, kiindulópontként és legfőbb autoritásként Iohannes Hollandrinus áll, akinek tanítását az egyes traktátusszerzők különböző mértékben idézik és kommentálják. Bár Hollandrinus személye homályba vész, s feltételezett zeneelméleti munkái sem maradtak fenn, a közel harminc délnémet, cseh, lengyel és magyar traktátus egyedülálló módon örökítette tovább a Hollandrinusnak tulajdonított zeneelméleti rendszer elemeit. E rendszerben egy önálló késő középkori zeneelméleti hagyomány – egyfajta virtuális Traditio Iohannis Hollandrini – ölt testet, mely gyakorlatias jellegénél fogva közvetlen betekintést nyújt a kor alap- és középfokú zeneoktatásába. 2001-ben Elżbieta Witkowska-Zaremba és Michael Bernhard vezetésével alakult meg az a nemzetközi kutatócsoport, amely e szöveghagyomány teljes föltárását és forrásainak kiadását tűzte ki célul. A 7 ország 15 kutatóját egyesítő kutatócsoport munkájában a Régi Zenetörténeti Osztály két tagja, Czagány Zsuzsa és Papp Ágnes is aktívan részt vesz. A kutatócsoportban végzett munka során számos olyan jelenségre derült fény, amely túlmutat a zeneelmélet szűkre szabott keretein, s tágabb zenetörténeti szempontból is figyelmet érdemel. Ezek közé tartozik a traktátusok, s azokon belül elsősorban a tonáriusok zenei példaanyaga, amely kézzelfogható kapcsolatot teremt a zeneelmélet látszólag elszigetelt világa és a korabeli liturgikus énekgyakorlat között. A Régi Zenetörténeti Osztályon folyó kutatás ezt a viszonyt tárja föl immár nem csak a zeneelmélet, hanem a korabeli liturgikus-zenei praxis oldaláról is.
Bővebben
