|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
|
Szerkesztők: Kerékfy Márton, Biró Viola Bevezetés: Lampert Vera Munkatársak: Nakahara Yusuke, Büky Virág Programozás: Zagyva Natália Kiadó: Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet
|
|
A Bartók Archívum új adatbázist tett közzé „Népzene Bartók műveiben” címmel, mely Bartók eredeti népi dallamokat felhasználó műveinek népzenei forrásait mutatja be. Tartalma Lampert Vera Népzene Bartók műveiben (Budapest: Helikon, 2005) című kötetében, valamint a Bartók Béla zeneműveinek kritikai összkiadása már megjelent köteteiben (München, Budapest: G. Henle Verlag, Editio Musica Budapest, 2016–) közölt adatokon alapul. Azonban – élve a digitális kiadás kínálta lehetőségekkel – ezeket az adatokat sokféle szempont szerint kereshető formában, magukat a népzenei forrásokat (hangfelvételeket és lejegyzéseket) pedig lehetőség szerint teljes körűen teszi közzé.
Népzene Bartók műveiben – új adatbázis a Zenetudományi Intézet honlapján
Bartók Béla műveinek körülbelül egyharmada népdalfeldolgozás, amelyekben a zeneszerző túlnyomórészt saját, mintegy tízezer dallamból álló, különböző nemzetiségektől származó népdalgyűjteményéből válogatott. A Bartók által feldolgozott népi dallamok forrásjegyzékének, az ún. Lampert-jegyzéknek köszönhetően azt is tudjuk, hogy pontosan melyek ezek a népdalok.[1] A Bartók Archívum új adatbázisa e népi dallamok – lehetőség szerint – teljes forrásanyagát teszi közzé, amelyben a – már korábban is elérhető – felbecsülhetetlen értékű fonográffelvételek mellett ezek írásban rögzített változatait is tanulmányozhatjuk. Miként jegyezte le Bartók a dallamot a gyűjtéskor? Milyen megjegyzéseket fűzött hozzá? Hogyan pontosította lejegyzését olykor több évtized elteltével, annak érdekében, hogy az állandó változásban lévő népdal egy adott előadásának „pillanatfelvételét” a lehető legprecízebben rögzítse? Az adatbázist annak társszerkesztője, Biró Viola, a BTK Zenetudományi Intézet tudományos munkatársa mutatja be.
Bartók népdalgyűjtésen, Zobordarázs (ma: Dražovce, Szlovákia), 1907. Forrás: Bartók Archívum, Budapest
A népdalfeldolgozás Bartók egész életművében jelen van. Első érettkori kompozíciójával, alkotói nagykorúságát nyíltan deklaráló op. 1-es Rapszódiájával egy időben írja első népdalfeldolgozását, a népdallal való találkozásának első zeneszerzői reflexióját, a Dósa Liditől 1904-ben gyűjtött „Piros alma” kezdetű dal feldolgozást (Székely népdal). Történelmi jelentőségű 1907-es székelyföldi gyűjtőútjának tapasztalatai döntően befolyásolták az ezt követő stílusfordulatát, markánsan egyéni, avantgárd zeneszerzői stílusának kialakulását. Erről népdalfeldolgozások egész sora – többek között pedagógiai célzattal írt, magyar illetve szlovák népdalokat feldolgozó sorozata, a Gyermekeknek, vagy a feltehetően az előbbi folytatásának szánt három román népzenei feldolgozás-sorozata, a Román népi táncok, a Román kolindadallamok és a Szonatina –, valamint a népzene jellemző vonásait magukba olvasztó eredeti kompozíciók tanúskodnak. De stílusának későbbi alakulását is követik a népdalfeldolgozások. Az 1918–20-as évek merészen modern kompozíciói, A csodálatos mandarin vagy az Etűdök közvetlen szomszédságában keletkezett népdalfeldolgozás-sorozata, az Improvizációk eléri „a végső határt egyszerű népdal és igen merész kíséret összekapcsolásában”.[2] Alkotói pályájának jelentős mérföldköve, az 1926-os év kompozícióit követően a többnyire megrendelésre vagy meghatározott előadók számára írt, ugyanakkor a korabeli irányzatokra – elsősorban Kodály műveire – reflektáló népzenefeldolgozásai – mint a két Hegedűrapszódia (1928–29), a Húsz magyar népdal énekhangra zongorakísérettel (1929) vagy a vegyeskari Magyar népdalok (1930) – klasszikussá érett stílusának remekművei. Legutolsó kompozíciói között is találunk népdalfeldolgozásokat.
Mint Bartók megállapította, „népi dallamokkal bánni tudni: egyike a legnehezebb feladatoknak […] van olyan nehéz, ha nem nehezebb, mint egy nagyszabású eredeti mű megírása”.[3] A népdalfeldolgozások írása kiváló iskola volt az ifjú zeneszerző számára. A városi kultúrában akkor még teljességgel ismeretlen népzene – amelyért a zeneszerzők maguk mentek olykor egészen távoli, vadregényes vidékekre gyűjteni – a legjobb kiindulópontot jelentette a pályakezdő Bartók és Kodály számára az „új magyar zene” megteremtéséhez, egy olyan korszerű, de sajátosan magyar zenei nyelv kialakításához, amely szakít a későromantika végletekig kiaknázott harmóniarendszerével, szertelen, túlérzelmes stílusával. A népdalok műzenei feldolgozása volt az első lépés ezen az úton. Ámde mint Bartók hangsúlyozza „nagyon fontos, hogy az a zenei köntös, amelybe a dallamot öltöztetjük, a dallam karakteréből, a dallamban nyíltan, vagy burkoltan mutatkozó zenei sajátságokból legyen levezethető, illetve, hogy a dallam és minden hozzáadás elválaszthatatlan egység benyomását keltse”.[4]
Bartók–Kodály: Magyar népdalok énekhangra, zongorakísérettel (Budapest: Rozsnyai, 1906)
A népdalfeldolgozások célja volt ugyanakkor megismertetni a szélesebb közönséggel az összegyűjtött páratlan népzenei dallamkincset. Bartók jellemzően olyan dallamokat választott ki feldolgozásra, amelyeket különösen értékesnek tartott, illetve ami őt zeneszerzői szempontból különösen érdekelte. Így például nem meglepő, hogy a feldolgozott dallamok között a magyar népzene általa rendkívül nagyra értékelt régi stílusú dallamai nagy arányban vannak képviselve.[5] A kiválasztott dallamot Bartók rendszerint a lehető legpontosabban, az eredeti paraszti előadáshoz híven ülteti át a műzenei környezetbe. Olykor mégis előfordul, hogy kompozíciós elképzelései érdekében módosít az eredeti népdalon: más szöveggel közli, vagy itt-ott alakít a dallamvonalon azért, hogy a feldolgozásnak jobban megfelelő szigorúbb szerkezetet hozzon létre, esetleg a dallam különböző strófáiból vagy egyazon dallam különböző variánsaiból alakítja ki a dallam „ideális” alakját – de módosításai ilyenkor is a népzene természetéhez tartozó variálódás, variánsképzés eszközeire emlékeztetnek.
Bartók fonográfról való lejegyzés közben, 1918 k. Forrás: Bartók Archívum, Budapest
A „Népzene Bartók műveiben” c. adatbázis a népdalfeldolgozások keletkezésének mélyrétegeibe nyújt betekintést. Feltárja azt a népzenei hátteret, amely Bartók alkotói fantáziáját megragadta. A népdalok fonográffelvételei és különböző lejegyzései meglehetősen közeli, árnyalt képet nyújtanak a művek forrásául szolgáló dallamokról. A népzenei források alapos tanulmányozásával és a kompozícióval való összehasonlításával a zeneszerző műhelyébe kaphatunk bepillantást: megfigyelhetjük, hogyan viszonyul Bartók a népi forrásdallamhoz, mikor ragaszkodik szigorúan a lejegyzés betűjéhez és mikor, miért kezeli szabadabban a dallamot – azaz, hogyan válik a népdalból kompozíció.
Az adatbázis a Bartók-művekben felhasznált népi dallamok – jelenlegi tudásunk szerint – legvalószínűbb forrásául szolgáló népdal minden számunkra elérhető írott és hangzó forrását közreadja, így olyan kéziratos források válnak szabadon hozzáférhetővé – lehetőleg jó minőségű színes hasonmásban –, amelyek eddig csupán a kutatók szűk köre számára voltak elérhetők.
Bartók „M.VI”-os népdalgyűjtő füzete (a legfelső sorban a Tizenöt magyar parasztdal 3. tételének forrásdallama). Forrás: BH: I/111, Vásárhelyi Gábor gyűjteménye
Különösen értékesek ebben a tekintetben a népdalgyűjtések elsődleges forrásai, a gyűjtéskor használt ún. gyűjtőfüzetek, amelyekbe Bartók a helyszínen lejegyezte a dallamokat, valamint a fonográfhengerre rögzített „historikus” hangfelvételek, az egyes népdalok gyűjtéskor megörökített „pillanatfelvételei”. A helyszíni, többnyire vázlatos lejegyzésekről – rendszerint a fonográffelvételek újrahallgatásával – tisztázatszerű lejegyzések készültek ún. támlapokra, amelyek a népdalok későbbi rendszerezésére, tanulmányozására szolgáltak. A különböző időszakokban készült eltérő részletességű lejegyzések a népzenei információk valóságos kincsestára a filológiai hajlamú érdeklődők számára. Olyan esetekben, ahol feltűnően sok forrás áll rendelkezésre, az általában arra utal, hogy a dallam tudományos szempontból is élénken foglalkoztatta Bartókot, ezeket olykor népzenéről szóló írásainak zenei példáiként is szerepeltette. Az adatbázisban előforduló forráscsoportokról és kiadványokról részletes jegyzék tájékoztat.
Támlap a Bartók-rendből, AI 524c (a Tizenöt magyar parasztdal/3 dallama első sorának forrása). Forrás: Bartók-rend
Az adatbázis tartalma a Bartók Béla zeneműveinek kritikai összkiadása (München, Budapest: G. Henle Verlag, Editio Musica Budapest, 2016–) közreadásával párhuzamosan kerül feltöltésre, azaz jelenleg azon feldolgozások adatai érhetők itt el, amelyek a Bartók-összkiadás keretében eddig megjelentek, és amelyek népdalfeldolgozást (is) tartalmaznak (9. kötet: Kórusművek; 37. kötet: Gyermekeknek; 38. kötet: Zongoraművek, 1914–1920). A honlapon a feldolgozást a Bartók-összkiadásbeli kottájának releváns részlete képviseli. Ezen kívül itt a kompozíciót etalonértékű mai előadásban valamint – amennyiben rendelkezésre áll – Bartók saját előadásában is meg lehet hallgatni.
Az adatbázis alapvetően Lampert Vera Népzene Bartók műveiben (Budapest: Helikon, 2005) c. kötetén alapul, de ennek bővebb, interaktív változata. A Lampert-jegyzékben regisztrált népzenei források körét az új kiadás néhány újabb forráscsoporttal bővíti. Újraközli viszont Lampert Vera a kötethez írt alapvető bevezető tanulmányát, a szükséges módosításokkal. Átveszi továbbá a feldolgozott népi dallamok lelőhelyét tartalmazó térképet, de a digitális kiadáshoz igazítva, interaktív formában. Nem jelent meg korábban, de szintén a kötet közreadójától származik az adatbázis „leganalitikusabb” részének ötlete, a feldolgozott dallamok kompozícióbeli alakjának és egy vagy több kiválasztott népzenei lejegyzésének összehasonlító kottája; ez esetben az eredeti koncepció az új források fényében újragondolva, a teljes anyag revideálásával kerül közreadásra.
A „Népzene Bartók műveiben” digitális kiadását Kerékfy Márton (BTK Zenetudományi Intézet), a Bartók-összkiadás szerkesztője kezdeményezte, az adatbázis felépítése is az ő elképzelését tükrözi. Ennek megvalósítása Zagyva Natália programozó, valamint a Bartók Archívum több munkatársa közös munkájának a gyümölcse.
Biró Viola
[1] Lampert Vera, Bartók népdalfeldolgozásainak forrásjegyzéke (Budapest: Zeneműkiadó, 1980); Uő, „Quellenkatalog der Volksliedbearbeitungen von Bartók”, in Documenta Bartókiana 6., szerk. Somfai László (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1981), 15–149.; Uő, Népzene Bartók műveiben: A feldolgozott dallamok forrásjegyzéke, CD-mellékleten a népi dallamok fonográffelvételével (Budapest: Helikon, 2005); Uő, Folk Music in Bartók’s Compositions: A Source Catalog, CD-melléklettel (Budapest: Helikon, 2008).
[2] Bartók Béla, „Harvard-előadások”, in Bartók Béla írásai 1, szerk. Tallián Tibor (Budapest: Editio Musica, 1989.), 176.
[3] Bartók Béla, „A népi zene hatása a műzenére”, in Bartók Béla írásai 1, 145.
[4] uo., 142.
[5] Erről bővebben lásd: Lampert Vera, „Bartók’s Choice of Theme for Folksong Arrangement: Some Lessons of the Folk-Music Sources of Bartók’s Works”, Studia musicologica 24/3–4 (1982): 401–409.
