HUN-REN BTK ZTI - Ordináriumkutatás

A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával:

A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.

ferenc papa orban viktor bartok osszkiadas

A miseordinárium dallamai

Az 50-es, 60-as években készült nemzetközi ordinárium-katalógusok (Melnicki 1955, Bosse 1955, Thannabaur 1962, Schildbach 1967) jól mutatták, hogy az ordinárium-dallamokat a mise propriumainál jóval szabadabban kezelték, ennél fogva az állandó szövegekhez igen színes és változatos, hagyományonként, forrásonként jelentősen eltérő repertoár tartozhat.
A Régi Zenetörténeti Osztályon a 70-es években elkezdődött dallamkiírások nemcsak megerősítették ezt, hanem arra is rámutattak, hogy a késő középkori dallamgyarapításból minden európai régió kivette a részét, egyes területek még az átlagnál is intenzívebben.
Ezek közé tartozott a közép-európai régió is, amelynek forrásanyagát a nemzetközi katalógusok lényegében mellőzték. Márpedig a magyar források előzetes számos olyan dallamra derített fényt, amely a korábbi áttekintésekben nem szerepelt.
E tapasztalat nyomán indult meg a 90-es években a források dallamainak szisztematikus kiírása és katalogizálása (ld. Ordinárium-dallamtár), illetve ehhez kapcsolódóan általában a műfaj kutatása.
A kutatás elsősorban az alábbi kérdésekre összpontosult: Milyen mértékű volt a repertoár lokális gyarapodása? Milyen az arány a regionális vagy összeurópai törzsrepertoár, a csak adott hagyományra jellemző, illetve a kizárólag egyes forrásokban megjelenő, egyedi dallamok között? Milyen elvek szerint alakították ki az ordinárium-dallamok formuláit és ünnepi beosztását, s ezek hogyan viszonyulnak más hagyományokhoz vagy az európai szokásokhoz?
Mint a fenti kérdések is jelzik, a kutatás horizontja fokozatosan emelkedett, s az évek során széleskörű regionális kutatássá terebélyesedett.

További részletek

Bár valamennyi gregorián műfajban előfordul, hogy egy-egy szöveghez több dallam kapcsolódik (ez részben a repertoárfrissítés szükségszerű következménye, részben a szövegek és dallamok keveredésének megszokott jelenségével függ össze), mindez nem hasonlítható az állandó miseszövegekhez kapcsolódó dallamok bőségéhez. Igen jellemző ebből a szempontból, hogy Melnicki, Thannabaur vagy Schildbach ordinarium-katalógusában az önálló dallamok száma 200 fölött van, ráadásul e mennyiséget az újabb, illetve szűkebb területekre koncentráló kutatások tovább növelik.

E dallamanyag igen sokféle, s nagyon különböző elterjedtségű dallamból adódik össze. Igen sokatmondó, hogy a repertoár mintegy 50%-a egy-egy forráshoz, vagy legalábbis szűk területhez köthető. A fennmaradó réteg is tovább diffrerenciálható elterjedtség szerint: vannak kisebb-nagyobb régiókhoz köthető dallamok, míg egy csoport (számszerűleg viszonylag kicsi) általános elterjedtségű, s mintegy a nyugati egyház törzsrepertoárját alkotja.

A dallamok gyarapodása térben és időben eltérő lehetett, a késői tradíciók esetén (ide tartozik a magyar is) a 16. század végéig vagy tovább is folytatódhatott. A források szisztematikus átvizsgálása során nem kevesebb mint 46 olyan ordinárium-dallam került elő, amely csak magyarországi forrásból ismert. Ez mind az eddig katalogizált európai repertoárhoz, mind a Magyarországon használatban lévő dallamok összességéhez viszonyítva igen nagy szám.

Az általános tendenciával összhangban e 46 dallam elterjedtsége is igen különböző. Vannak köztük olyanok, amelyek az egyházmegye (sőt az országos forrásanyag) szerves összetevői; szinte nincs olyan forrásunk, amelyből hiányoznának, s ha valahol előfordulnak, biztosak lehetünk benne, hogy Esztergomhoz kapcsolható forrással állunk szemben. Más részük ugyanakkor egyedi dallam, a szkriptor leleménye vagy általunk eddig ismeretlen forrásból származó dallam.

A kutatás ugyanakkor nemcsak a dallamok azonosítására és elterjedtségének megállapítására szorítkozik, hanem kiterjed a azok használati módjára, ünnepi beosztásának, párosításának, formulákba rendezésének mikéntjére is. E tekintetben ugyancsak vannak egyedi, illetve hagyományra jellemző megoldások. Egy forrásról akkor is megállapítható, hogy esztergomi típusú, ha egyébként csak általánosan ismert ordinárium-dallamokat közöl, amennyiben azok ünnepi beosztása (asszignációja), illetve formulákba rendezése sehol máshol nem fordul elő.

Az is a kutatás tárgyát képezi, milyen dallamokat alkalmaztak „új” dallamként. Felhasználtak-e korábbi mintát, honnan vették hozzá az alapanyagot, milyen eljárást alkalmaztak az adaptálásnál, s mindebben kimutathatók-e helyi sajátosságok vagy nem? Kisebb problémát vet fel, ha egy ordinárium-dallamot más ordinárium-dallam kialakítására használtak fel, ráadásul ehhez jó alapot szolgáltatott a mind gyakoribbá váló szokás, amely szerint egy adott ordinárium-formula tételeit ugyanarra a dallamra építették (vö. az Orbis factor kyrie dallamát, amelyből az esztergomi hagyományban egy sehol másutt nem használt gloriát alakítottak ki). Ritkább, s ezért érdekesebb esetek azok, amikor a dallamkölcsönzés átlépi a műfajhatárokat. Jellemző volt pl. a magyar forrásokra – amint arra már Rajeczky Benjamin felhívta a figyelmet – a szekvenciadallamok ordinárium-tételekké történő átdolgozása (pl. Victime paschali laudes, Laetabundus, Sancti Spiritus assit nobis, Quem invisibiliter).

Végül érdemes kitérni rá, hogy a műfaj sajátosságainál fogva hogyan válik természetszerűleg regionálissá az ordinárium-dallamok kutatása. A repertoár összeállításában megmutatkozó szabadság nemcsak eltérő lokális hagyományok kialakulását eredményezi, hanem dallamok váratlan felbukkanását egymással szorosan nem összefüggő források, forráscsoportok között. A repertoár szabad kezelésének következtében az átvételek iránya, egyes kompozíciók vagy divatdarabok terjedése nem szükségszerűen követi a geográfiailag vagy az egyházi intézményrendszer által meghatározott megszokott hagyományozási útvonalakat. Rajeczky Benjamin mutatott rá először a lengyel és a magyar ordinárium-hagyományt összekapcsoló adatokra, a további kutatások (Pikulik, Kiss) pedig megerősítették, hogy nem elszigetelt esetekről van szó. A szerteágazó késő középkori kulturális kapcsolatrendszerek közepette a dallamok váratlan felbukkanásával kell számolni, ami a késő középkorban nagyfokú gyarapodást mutató műfajok (ordinárium-dallamok, alleluiák, szekvenciák) vizsgálatának módszertanát erősen befolyásolja.