|
A Zenetudományi Intézet vezetése az újabb átszervezéssel kapcsolatban teljes mértékben egyetért az MTA Zenetudományi Bizottság ez ügyben kiadott állásfoglalásával: A magyar zenetudományi kutatás intézményes kezdetei, Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő és nemzetközi jelentőségű népzene-rendszerezői tevékenysége révén, a Magyar Tudományos Akadémiához kötődnek. A Magyar Tudományos Akadémia alapította azt a két műhelyt – a Népzenekutató Csoportot és a Bartók Archívumot –, amelyből később az MTA Zenetudományi Intézete létrejött. A jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében őrzött és gondozott, a nemzeti kulturális örökség részét képező nagy zenei gyűjtemények – a Bartók Archívum, a Népzenei és Néptánc Archívum, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és a Zenetörténeti Múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában állnak, és ezeknek a kivételes értékű gyűjteményeknek méltó őrzőhelye a szintén MTA tulajdonú Erdődy-Hatvany palota. A Zenetudományi Intézetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez való csatolása minden ésszerű elgondolásnak ellentmond, és semmiféle történeti vagy praktikus érv nem szól mellette. Az MTA Zenetudományi Bizottsága üdvözli az MTA Elnöksége 2025. június 24-i állásfoglalását, amely szerint az MTA a megfelelő működési költségek és bérek biztosítása esetén kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztott négy kutatóközpontot, a hazai nemzeti kutatások letéteményeseit: ezen intézmények, köztük a Zenetudományi Intézet finanszírozásának azonnali rendezése és hosszútávú biztosítása, a nyugodt munkakörülmények megteremtése nemcsak a magyar tudományosság, de a nemzet érdeke. A Zenetudományi Intézet gyűjteményeinek működtetését, kutatási eredményeinek a nemzeti kultúrába való szerves beépülését és kiemelkedő nemzetközi elismertségének fenntartását csak a Magyar Tudományos Akadémia biztosíthatja.
|
Elhunyt Kárpáti János, a Tudományok Doktora, a Zeneakadémia Könyvtárának volt igazgatója
Kárpáti János (1932) a Zenetudományi Tanszak első, legendás osztályának volt tagja: tanulmányait többek között Szabolcsi Bence, Bartha Dénes és Bárdos Lajos irányította, diplomáját 1956-ban szerezte meg. Pályája kezdetén kismonográfiákat írt Domenico Scarlattiról és Arnold Schönbergről (1959, 1963), ám tudományos munkásságának fókuszába mégis Bartók Béla zenéje került: a komponista vonósnégyeseiről, illetve kamarazenéjéről szóló monográfiáit mindmáig a Bartók-kutatás alapműveiként tartják számon (1967, 1976), ezek angol (1975, 1994), illetve japán (1998) nyelvű kiadása számottevő nemzetközi visszhangot is kiváltott. A Bartók-kutatáson belül igen jelentős eredményeket mondhatott magáénak Bartók és az arab népzene vizsgálata terén is. Szerkesztője volt a részben a Zenetudományi Intézet kiadványaként megjelent Bartók és az arab népzene című CD-ROM-nak. Másik meghatározó tudományos szakterülete a Kelet zenéje, melyről két magyar nyelvű monográfiát is publikált (1981, 1998), e kötetek előkészítéseként lehetősége nyílt arra, hogy Marokkóban és Japánban kutasson. Az Élet és Irodalom, valamint a Magyar Zene recenzenseként másfél évtizedig szemlézte a kortárs magyar zene legújabb termését. E tevékenységének részeként kezdett behatóan foglalkozni Szőllősy András művészetével, amelyről két kötete is napvilágot látott (1999, 2005). A Zeneakadémia könyvtárának vezetőjeként aktívan közreműködött a RIPM tevékenységében, feldolgozva a 19. századi magyar zenei folyóiratokat. 1998-tól 2006-ig a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság elnöke volt. Ő kezdeményezte és rendezte a Társaság eddigi legjelentősebb projektjét 2001-ben, a teljes magyar zenetörténetet bemutató Symphonia Hungarorum kiállítást, amelynek nyomán szerkesztésében megjelent a Képes magyar zenetörténet című kiadvány. 1980 és 1986 között alelnöke volt az International Association of Music Libraries-nek. 1971-ben Erkel Ferenc-díjban, 1991-ben a Magyar Alkotóművészek Egyesülete nagydíjában, 2005-ben Széchenyi-díjban részesült, és elnyerte az Amerikai Liszt Társaság „Award for Excellence” érmét (1996). 2005-ben neki ítélték az MTA Eötvös József-koszorúját. Utolsó nagyobb terjedelmű munkája, Mozart leveleinek válogatott kiadása, 2017-ben jelent meg. A Zeneakadémia könyvtárának vezetőjeként, valamint a Zenetudományi és Zenekritikai Társaság elnökeként folyamatos kapcsolatot ápolt a Zenetudományi Intézettel, az Intézet szakmai tevékenységét szakértőként tanácsokkal támogatta. Figyelmére, segítőkészségére mindig számíthattunk, ha problémáinkkal hozzá fordultunk. Személyében a Zenetudományi Intézet munkatársai nemcsak egy kiváló tudóst, de egy kedves, megértő barátot is gyászolnak.
Tudományos fórum - Gilányi Gabriella
|
|
Gilányi Gabriella: Magyar Neumakatalógus. Zenei írásjelek a középkori Magyarországról Bartók terem, 2021. március 25. csütörtök, 10 óra
|
Elhunyt Almási István erdélyi népzenekutató, a Magyar Művészeti Akadémia tagja
Almási István, a 19. század jeles dalgyűjtőjének, Almási Sámuelnek dédunokája, 1934-ben született Kolozsváron, s ugyanott érettségizett 1951-ben. A Kolozsvári Zeneakadémia hallgatójaként csatlakozott a Jagamas János vezette népzenei terepkutatásokhoz. Érdeklődése homlokterébe hamarosan a népzenei hagyomány kutatása került, amely mellett egy egész életre elkötelezte magát. Miután 1956-ban zenetanári és karvezetői oklevelet szerzett, egészen nyugdíjazásáig a Román Akadémia Kolozsvári Folklór Intézetének tudományos kutatójaként tevékenykedett. Gyűjtéseinek egyik célja az úgynevezett „fehér foltok”, a népzenei szempontból ismeretlen vagy kevéssé ismert területek feltárása volt (Érmellék, Szilágyság, Lápos mente, Aranyosszék, Kis-Küküllő – Maros köze, Nyárád mente, Homoród mente, Háromszék). Többezer énekes és hangszeres dallamot gyűjtött, s azok nagyrészéről lejegyzést is készített.
Fontos szerepet játszott Seprődi János népzenei hagyatékának közreadásában (1974). Számos idevágó témájú publikációja mellett kutatástörténeti érdeklődését tükrözi 1989-ben megvédett doktori disszertációjának címe: Az erdélyi magyar népzenekutatás kezdeti korszaka (1920-ig). Kiemelkedő jelentőségű a Szilágysági magyar népzene című monográfiája (1979). Ugyancsak hiánypótló munka a Iosif Herțeával készített 245 népi táncdallam című gyűjtemény. Számos témakört felölelő tudományos közleményeiből két gyűjteményes kötetben jelent meg válogatás az utóbbi években: A népzene jegyében (2009), „Most jöttem Erdélyből” (2019).
Számos tudományos, közművelődési és oktatási fórumokon tartott előadásokat magyar, román, német és angol nyelven. Nyelvtudását szaktanulmányok többirányú fordításával is kamatoztatta, hozzájárulva ezzel a román, magyar és német nyelvű szakirodalmak átjárhatóságához. A rendszerváltás utáni években előadásokat tartott kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi egyetemeken, az ELTE Folklór Tanszékén és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén.
Munkásságának kényszerű megszakadása nagy veszteség a magyar népzenetudomány számára. Befejezetlen munkáinak folytatása, gyűjtéseinek közreadása a következő kutatógenerációk nemes feladata. Emlékét megőrizzük és továbbadjuk szellemi utódainknak.
77 éves korában 2021. február 13-án elhunyt Paksa Katalin Széchenyi-díjas népzenekutató, a Zenetudományi Intézet professor emeritusa
Paksa Katalin 1971 óta, azaz fél évszázadon át tartozott az ELKH BTK Zenetudományi Intézet és jogelődeinek aktív kutatói állományába. A magyar népzenetudomány meghatározó jelentőségű képviselője volt, aki pályafutását Bálint Sándor és Vargyas Lajos mellett kezdte, és utóbbi hívta át a Néprajzi Múzeumból az MTA Népzenekutató Csoportjába 1971-ben. 1995–1998 között a Népzenei Osztály vezetője volt. 1988-ban A magyar népdal díszítése c. témájával a kandidátusi fokozatot, 2003-ban a Magyar népzenetörténet c. könyvével MTA doktora fokozatot szerzett. Munkássága felöleli a népzenetudomány minden területét: a népzenei gyűjtést, lejegyzést, rendszerezést, szomszéd- és rokonnépi összehasonlítást, monografikus vizsgálatot, népzenetörténeti kutatást, a hagyományos népi előadás- és díszítésmódot, a népzene és műzene kapcsolatának vizsgálatát. Mindezeken a területeken alapvető eredményekkel gazdagította tudományágát. Alakja, személyiségének kisugárzása meghatározó volt intézetünkben, mostantól már csak emlékét őrizhetjük. Amíg azonban kutatómunkájának otthona, a Zenetudományi Intézet létezik, ígérhetjük, hogy tudományos eredményeit ápoljuk, gondozzuk, és tudományos munkáit képességeinkhez és lehetőségeinkhez mérten folytatjuk. Nyugodjék békében!
Elhunyt Huszár László a dunaszerdahelyi Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója
Fájó szívvel értesültünk arról, hogy 2021. február 8-án 70 éves korában elhunyt a felvidéki magyarság egyik kiválósága, kulturális életének mindenese, Huszár László.
A pozsonyi Comenius Egyetem bölcsészdiplomájával, a budapesti ELTE további diplomájával a zsebében működött tanárként, majd a Csemadok munkatársa lett. Kiváló szervező képességgel, zenei tudással, sokféle érdeklődéssel megáldva neki köszönhetően jött létre Dunaszerdahelyen a Csemadok Művelődési Intézete, illetve utódintézménye, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, melynek 2007-től haláláig igazgatója, Népzenei Adattárának létrehozója, folyamatos fejlesztője volt.
Működése alatt lelkiismeretes szervezőmunkájának köszönhetően dunaszerdahelyi és anyaországi magyar népzenekutatók részvételével nagyszabású népzenei gyűjtések folytak a szlovákiai magyarság körében (többek közt a Zobor vidéken Kodály Zoltán nyomában), keze alatt számos népzenei kötet jelent meg a Zenetudományi Intézet kutatóinak munkáit is beleértve, melyek szorosra fűzték a két intézmény együttműködését.
A jó gazda eszével és szívével mindig látta, mire van szükség, előre gondolt, amikor már 2001-ben magyarországi, romániai és szlovákiai magyar népzenekutatók részvételével konferenciát szervezett a magyar nyelvterület népzenéjéről, Bartók Béla emlékestet rendezett Nagymegyeren, magyar népzenekutató zsűritagok szakmai véleményére támaszkodva gondosan előkészítette a kétévente megrendezett szlovákiai magyar népzenei versenyeket. Az érdeklődőknek nyári táborokban tette lehetővé a népdalok, népi hangszerek tanulását és számos más formában szolgálta a népzenét, a magyarságot, melyért felelősséget érzett, melyért teljes szívvel, töretlen jókedvvel, fáradhatatlanul, szerényen dolgozott.
Az Ág Tibor szlovákiai népzenekutató emlékére 2020 tavaszára meghirdetett, majd őszére áttett népdaléneklési versenyt a koronavírus járvány miatt már nem lehetett megtartani. Most az ő szervezetét is a vírus győzte le. Emlékét megőrizzük